HR Műhely 2021. február 10. - HBLF Romaster Program

 

HR Műhely- HBLF Romaster Program

 
Szeretettel várunk Mindenkit a februári HR Műhelyen, melynek fő témája a HBLF Romaster Alapítvány munkája lesz.
 
 
 

Bátran mondhatjuk, a HBLF-Romaster Alapítvány a HBLF „terméke”, még inkább közös gyermekünk! A 2000-es évek elején indult romaster program kitalálásában és működtetésében, majd 2007-ben az alapítványi keretek közé került programban a HBLF tagszervezeteinek eddig mintegy negyede vett részt közvetlenül is.
 
A sokszínűséget és azon belül a roma foglalkoztatást elősegítő kezdeményezések Magyarországon – sok más ország gyakorlatával szemben - gyerekcipőben járnak, a témát alig kutatták, így meglehetősen korlátozott információk állnak rendelkezésünkre elváltak, gyermeküket egyedül nevelők, megváltozott munkaképességűek, LMBT emberek, eltérő etnikai származásúak (pl.: romák), menekültek foglalkoztatására vonatkozóan. A HBLF-Romaster Alapítvány és elődje működésének köszönhetően vannak megosztható tapasztalataink a hátrányos helyzetű, roma fiatalokkal való együttműködésről. A programban mintegy 120 mentor és 180 fiatal vett eddig részt. A program versenyképes tudáshoz, szakmai ismeretekhez, érettségihez, egyetemi diplomához és reményeink szerint hamarosan doktori cím eléréséhez segítette hozzá a fiatalokat. De legalább ennyire fontosak azok a tapasztalatok, amelyeket a mentorok, a vállalatok esélyegyelőségi referensei, HR vezetői szereztek a romákkal való együttműködésben, a sokszínű munkahely formálásában, a munkaerőtoborzásban, a kisebbségi kultúra megismerésében. Nem utolsó sorban ma már több „romasteres” diákunk a tagvállalatok munkatársa.

A programot Hegyesiné Orsós Éva, a HBLF-Romaster Alapítvány szakmai vezetője mutatja be, vendégünk lesz egy mentor és egy mentorált hallgató.


 Időpont
2021.02.10. 9:00-10:30


Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, HBLF és Karta tagvállalatoknak, illetve a Romaster Alapítvány vendégei számára ingyenes, külsős HR Műhely tagok számára az ára 5000 Ft + 0% Áfa
 
Regisztráció határideje: 2020.02.02.
 

 

Kapcsolódó munkacsoport

HR Műhely