Y-MENTORING Program

Y-MENTORING Program
 
HBLF 2017-ben elindította Y-Mentoring programját a Business Women’s Network-kel együttműködve. A vállalatok közötti mentor program célja, hogy az Y generációs női szakembereknek nyújtson eligazodást és fejlődést a szakmai életben. 
 
 
Az Y-Mentoring program egy éves ideje alatt több alkalommal találkoznak majd a mentorok és mentoráltak, ahol az elérni kívánt célokat, valamint az inspiráló beszélgetések témáját a párok közösen, szabadon választják meg.
 
A programban jelenleg 18 mentor és 18 mentorált vesz részt.
 
TALÁLKOZÓK GYAKORISÁGA: A program egy éves időtartama alatt legalább 8 találkozót javasolunk a mentorok és mentoráltak számára. A találkozók időpontja rugalmas, a párok döntésén múlik.
MENTORING CÉLJA: A mentoring program célját a Mentor és a Mentorált a “Mentoring agreement” kereteiben fektetik le, ahol közösen tesznek vállalást az adott cél elérésének teljesítésére.
 
A MENTORING PROGRAM RÉSZTVEVŐI
MENTOROK: Mentornak a HBLF tagszervezeteinek felső- és középvezetői jelentkezhettek. A mentorokat a HBLF-fel és a tagszervezeti HR területtel együttműködve hívtuk meg a programban való önkéntes részvételre. 
MENTORÁLTAK: Mentoráltnak a BWN tagjai jelentkezhettek. A BWN egy azonos értékrendet tükröző, üzleti fókuszú nőkből álló közösség, ahol a tagok a személyes, illetve szakmai sikerük érdekében olyan programokat szerveznek, mely támogatja őket személyes, illetve szakmai sikerük elérésében, látókörük bővítésében, professzionális kapcsolataik kiépítésében.
 
A program 2017. május 24-én egy „RAPID RANDIVAL” indult a HBLF Sokszínűség Hetének keretein belül, ahol személyesen ismerkedhettek meg a mentorok és mentoráltak, ezzel is előkészítve a lehető legjobb párok kialakítását szimpátia és szakmai érdeklődés alapján. Az esemény moderátora Juhos Andrea, a Lee Hecht Harrison Magyarország ügyvezető partnere volt.