Egy éve vezetem #Notalone Üzleti Közösséget, amelyben karrierváltó és álláskereső menedzserek útját segítjük pro bono. A közösségnek több mint ezer tagja van, akik egymást is támogatják a váltásban.
Miért szeretnél részt venni a HBLF Nemzetközi X Mentor Programban?
Hiszek a mentorálásban mint folyamatban. A tehetség kibontakoztatásához sokszor csak egy támogató kapcsolat kell, amivel könnyebb kitartani a nehézségekben és megoldásokat találni a jelentős kihívásokra.
Volt-e már mentorod vagy mentoráltál-e korábban? Mit jelentett neked?
Első mentoráltjaim egyikének életét 11 éve kísérem, részese voltam a cége első lépéseinek és a világszintű szakmai sikereit is láthatom. Egy másik mentoráltamat öt éve az interjúkra készítettem fel, ma már annak a cégnek a regionális igazgatója, több ezer fős csapatért felel. Mentorként nincs nagyobb öröm, mint az, hogy láthatom a hosszú távú sikereiket is.