Barion Pixel

Szalai Enikő

Mentor

Szalai Enikő

Pozíció

Chief People Officer Yettel Magyarország Zrt.

LinkedIn profil

Nyelv

magyar, angol

Bemutatkozás

Több mint két évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezem nemzetközi nagyvállalati környezetben, elsősorban telekommunikációs, technológiai és szolgáltatói szektorokban. Pályám során dolgoztam többek között a Canon, a Just Eat Takeaway vezetőjeként itthon és Nyugat-Európában.

Jelenleg a Yettel Magyarországnál a szerepem a klasszikus HR-vezetésen túl egyre inkább a vállalati transzformáció alakítása felé fejlődött. Vezetőtársaimmal azon dolgozunk, hogy erősebb felelősségvállalásra, gyorsabb végrehajtásra és nagyobb üzleti hatásra képes szervezetet építsünk, miközben felkészítjük a vállalatot a digitális és AI-alapú működés következő szakaszára.

Szakmai pályám középpontjában mindig a szervezetek és az üzlet fejlesztése állt. Különösen azok a helyzetek motiválnak, ahol jelentős változást kell végigvinni. Új működési modelleket kialakítani, vezetői és szervezeti képességeket építeni, egyszerűbb és hatékonyabb működést létrehozni, illetve a stratégiai irányt valódi szervezeti változássá alakítani.

A szakmai utam része volt az is, hogy nőként, felsővezetőként és anyaként egyszerre kellett helytállnom. Ez sokat tanított a prioritásokról, a kompromisszumokról, a saját határok kijelöléséről és arról, hogy nincs egyetlen jó modell arra, hogyan lehet karriert és magánéletet összeegyeztetni.

 

Miért szeretnél részt venni a HBLF Nemzetközi X Mentor Programban?

Szeretném továbbadni azt a tapasztalatot, amelyet vezetőként, változások irányítójaként és különböző élethelyzetek megélésével szereztem.

Különösen szívesen dolgozom olyan szakemberekkel és vezetőkkel, akik nagyobb felelősségre készülnek, karrierváltáson gondolkodnak, vagy azt keresik, hogyan tudnának nagyobb hatást elérni.
Különösen fontosnak tartom azokat a kérdéseket is, amelyekről a vezetői pályák kapcsán kevesebbet beszélünk: hogyan építünk hiteles vezetői identitást, hogyan kezeljük a külső és belső elvárásokat, vagy hogyan hozzunk jó döntéseket akkor, amikor egyszerre több fontos szerepben kell helytállnunk.

A program nemzetközisége különösen vonzó, hiszen a technológiai változás, az AI és a vezetői szerep átalakulása olyan új helyzeteket teremt, amelyek egyre kevésbé értelmezhetők egyetlen funkció vagy ország keretein belül. Mindezekről különböző hátterű emberekkel együtt gondolkodni számomra is inspiráló és tanulságos.

 

Volt-e már mentorod vagy mentoráltál-e korábban? Mit jelentett neked?

Pályám során mindkét szerepet megtapasztaltam. 
Voltak formális mentoraim, de olyan vezetők és kollégák is, akik egy-egy fontos élethelyzetben váltak számomra meghatározóvá. A legtöbbet nem kész válaszokkal, tanácsokkal adták, hanem őszinte visszajelzéssel, más nézőponttal, vagy azzal, hogy esetenként jobban hittek bennem, mint én saját magamban, ha bátorságra volt szükség a következő lépéshez...

Én is több vezetőt és szakembert mentoráltam. Számomra a jó mentorálás nem tanácsadás és nem saját receptek továbbadása. Inkább olyan biztonságos, de őszinte tér, ahol lehet kérdezni, kételkedni, ambíciókról beszélni, és akár olyan dilemmákat is kimondani, amelyekről egy munkahelyi környezetben nehezebb beszélni.

Mentorként én is sokat kapok. Más generációk, élethelyzetek és gondolkodásmódok folyamatosan új nézőpontokat adnak, és időnként a saját korábbi meggyőződéseimet is újragondoltatják velem.

Idézet

„A jó kérdés sokszor többet ér, mint a jó válasz.”

Ez számomra a kíváncsiságról, a tanulásról és a nyitottságról szól. Arról, hogy időről időre érdemes megkérdőjelezni azt is, amit már biztosnak gondolunk. A tapasztalat fontos, de akkor válik igazán értékessé, ha nem zár be a korábbi válaszainkba. Hiszek abban, hogy a fejlődéshez egyszerre kell kíváncsiság, önreflexió és bátorság ahhoz, hogy változtassunk, amikor már mást látunk helyesnek.