Blog Single

Egy olyan időszakban tartott tisztújító közgyűlést a Hungarian Business Leaders Forum, amikor a vállalatvezetők felelőssége túlmutat a gazdasági teljesítményen: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal a versenyképesség alapfeltételévé vált. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő és több mint 100 tagot számláló üzleti vezetői közösség újraválasztotta Istenesné-Solti Andreát elnöknek, valamint négy elnökségi tag mandátumát, Bácsfalvi András, Bodó Teodóra, Juvancz Beáta, megerősítette és két új tagot választott az elnökségbe Heiszler Gabriella és Kovács Ágnes személyében. A HBLF a következő ciklusban is a sokszínűséget, a felelős vállalatirányítást és az értékalapú vezetést helyezi munkája középpontjába.

A következő időszak egyik kiemelt célja, hogy a HBLF tovább erősítse azokat a programokat, amelyek valódi társadalmi és üzleti hatást teremtenek. Ilyen a Nemzetközi X Mentor Program, a kiegyensúlyozott összetételű igazgatóságok és a felelős vállalatirányítás támogatására indított Board-Level Program, a több mint 20 éves Pénzügyi Csúcstalálkozó konferenciasorozat valamint a Romaster Alapítvány támogatása. Ezek a kezdeményezések különböző területeken, de azonos értékrend mentén működnek: platformot teremtenek a tehetség, a felelősség és a lehetőség találkozására.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a HBLF tagsága bizalmat szavazott nekem az elnöki munka folytatására. A HBLF számomra egy értékalapú vezetői közösség, amely a a felelős vállalatirányítást, az értékalapú vezetést és a sokszínűséget képviseli, melyek elengedhetetlen alapjai egy sikeres üzleti környezetnek. A jövőre 35 éves szervezet erejét abban látom, hogy hosszú távú partneri kapcsolatokra építve mindig úttörő kezdeményezésekkel és programokkal válaszoltunk a releváns gazdasági és társadalmi kérdésekre. Ezt a szemléletet és elkötelezettséget visszük tovább a jövőben is, összhangban a HBLF küldetésével: A jövő mindenkié.” – mondta Istenesné Solti Andrea, HBLF elnök.

„Hiszek abban, hogy a HBLF nem csupán egy üzleti közösség, hanem iránytű és normaalkotó erő a hazai vállalatvezetés számára, ezért elkötelezetten szeretném tovább erősíteni az etikus, felelős és fenntartható üzleti kultúra stratégiai fejlesztését Magyarországon” – emelte ki Bácsfalvi András, Ernst & Young Consulting, partner és az etikai munkacsoportért felelős elnökségi tag.

„Hiszek abban, hogy a felelős vállalatok közössége képes pozitív hatást gyakorolni a gazdasági, társadalmi folyamatokra, és ebben a Hungarian Business Leaders Forumnak megkerülhetetlen szerepe van. A HBLF formálja a felelős üzleti gondolkodást és erősíti az értékalapú párbeszédet Magyarországon. Meggyőződésem, hogy nekünk, vállalatvezetőknek nemcsak gazdasági, hanem nagyon komoly társadalmi felelősségük is van: milyen jövőt építünk közösen a következő generációk számára” – fogalmazott Bodó Teodóra Director of Communications and Governmental Relations – Hungary and the Adriatic Region és a kommunikációért felelős elnökségi tag.

„Örömmel csatlakozom a HBLF-hez, kiemelten fontos számomra a mentor program és az esélyegyenlőségi karta” – tette hozzá Heiszler Gabriella, SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., ügyvezető igazgató és az EU sokszínűségi kartáért felelős elnökségi tag.

A HBLF célja, hogy olyan vezetői párbeszédeket és programokat hozzon létre, amelyek a magyar üzleti élet számára releváns kérdésekre adnak választ, mint például a Pénzügyi Csúcstalálkozó és a CEO Fórum. A szervezet működésében ezért egyszerre jelenik meg a vállalatvezetői felelősség, a társadalmi hatás és a jövő generációinak támogatása.

A közösség egyik kiemelt ereje, hogy különböző iparágakból, szervezeti háttérből és vezetői tapasztalatokból érkező tagokat kapcsol össze. Ez a sokszínűség biztosítja, hogy a HBLF ne csupán reagáljon a változásokra, hanem aktívan formálja is a felelős üzleti gondolkodást.

„Az első pillanattól kezdve személyesen is nagyon hitelesnek éreztem a HBLF-et, amelyet a Romaster programon keresztül ismertem meg. Egy olyan szervezetként találkoztam vele, amely nemcsak aktívan támogatja a pozitív piaci folyamatokat, hanem valódi, értékalapú közösséget is épít. Az elnökség munkája számomra különösen inspiráló: példaértékű módon hozza össze a szakmai kiválóságot az előremutató piaci gyakorlatok megosztásával, az átláthatóság melletti következetes kiállással és a társadalmi felelősségvállalás mély, hiteles képviseletével” – mondta Juvancz Beáta, BlackRock, ügyvezető igazgató és HBLF elnökségi tag, kincstárnok.

„Azért vállaltam a HBLF elnökségi tagságát, mert fontos számomra a hazai üzleti közösség fejlődése, és hiszek abban, hogy stratégiai szemléletemmel és nemzetközi vezetői tapasztalatommal ehhez hozzá tudok járulni” – mondta Kovács Ágnes, Coca-Cola HBC Magyarország, ügyvezető igazgató és a HR műhelyért felelős elnökségi tag.

A HBLF a következő években a 35 éves jubileum felé haladva tovább kívánja erősíteni szerepét a hazai üzleti életben. A szervezet célja, hogy a tagvállalatok és vezetők bevonásával továbbra is olyan programokat és együttműködéseket építsen, amelyek hozzájárulnak a bizalom erősítéséhez, az etikus vállalatirányítás fejlődéséhez és egy befogadóbb, felelősebb üzleti kultúra megteremtéséhez.