A HBLF tizenkét cég első számú vállalatvezetőjével indítja el a HBLF Women on Board “Vállalatvezetők az egyensúlyért” elnevezésű programját, melynek célja, hogy a női döntéshozók jelenlegi, 10,5 százalékos aránya hazánkban is elérje az uniós szinten elvárt, 33 százalékos átlagot.
A HBLF kezdeményezésében hat női és hat férfi CEO kezd közös együttműködést, párbeszédet, hogy a közös munka során kiderüljön, nemtől függetlenül hasonló szakmai problémákkal kell-e szembenézniük. A résztvevő párok az üzleti élet különböző szektoraiból érkeznek, az egy évig tartó együttműködésük során pedig lehetőségük nyílik tanulni egymástól, többek között konferenciákon való közös fellépéssel, vagy akár egymás megbeszélésein való aktív részvétellel.
Az edukáción túl a résztvevő párok nyilvános párbeszédet kezdeményezhetnek annak érdekében, hogy társadalmunk összetétele (nem, életkor, tapasztalat, nemzetiség tekintetében) visszatükröződjön a vezetőségekben.