2020.09.18. Digitális Munkacsoport ülés összefogaló

 

Rendhagyó lebonyolításban, szűkebb, célzottabb környezetben, és a szokásosnál interaktívabban üléseztünk. A szokásos lebonyolításunk az eredeti stratégiai céljainkra reflektál: a digitalizáció - létező és várható - társadalmi hatásainak vizsgálata és bemutatása három nagy innovációs ökoszisztéma bevonásával és összekapcsolódásának elősegítésével. A 3 nagy rendszer (startup-egyetem-corporate) interakcióinak megértése és elősegítése amiatt fontos, mivel itthon ez egy elhanyagolt terület, holott nemzetközi példák is bizonyítják, hogy az ilyen együttműködés kritikus fontosságú lehet. Más szóval a ráfordítások itt nagy hatékonysággal hasznosulnak, és érzékeny terültek is jól megszólíthatók ily módon.

Mindezek szellemében a szokásosnak mondható lebonyolításunk egy passzívabb szemléletben zajló, elsősorban a tagjainknak szóló, a három területről aktuális témát kínáló egy-egy előadást jelent, majd azok rövid megvitatását. Ezt a továbbiakban is szeretnénk tartani, hiszen ez bevált, hasznos és fontos a jellemzően eleve információhiánnyal küzdő területről a releváns és aktuális piaci információk bevonásához és feldolgozásához. Itt annyi változást, illetve fejlődést szeretnénk elérni, hogy a behozott tudás ne vésszen el, hanem jól hasznosulhasson, azaz a szervezetünkbe építsük be, dolgozzuk fel, és amit lehet majd osszunk is meg, minél szélesebb körben. Ennek első lépése reményeink szerint egy hamarosan megjelenő blog lesz, amin pedig legelőször igyekszünk rendszeresen posztot megjelentetni, majd szervezett formában

A kezdetektől valamilyen kézzel fogható eredményt szerettünk volna, illetve nyilvánvaló és valós társadalmi hatást céloztunk meg. Ezzel nem feltétlenül valami grandiózus dologra gondoltunk, sokkal inkább közvetlen eredményt szerettünk volna, még ha cserébe korlátozottabb mértékűt is. Erre kiváló példaként szolgálhat Dr. Farkas Szilveszter által röviden bemutatott grassroot jellegű együttműködésünk, amiben a BGE PSZK-val dolgozunk: nem a világot váltjuk meg vele, de amellett, hogy segíthetünk egy strukturált műhelymunka (vagy annál sokkal több) kialakítását, közvetlenül juttathatjuk el a piaci tapasztalatot és tudást tagjaink révén a hallgatóknak.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy mostanra értettük meg annyira a helyzetet, hogy immár elkezdenénk egy kicsit kifelé is fordulni és a továbbra is megtartandó szokásos lebonyolítású ülések mellé szeretnénk egy tágabb közönségnek szóló virtuális eseménysorozatot elindítani, egyelőre

"Kézzel fogható digitalizáció" munkacímmel.

A korábban kapott visszajelzések és az ülésen elhangzottak alapján az első témánk az IoT és ipar4.0 lenne, amire már kaptunk is ajánlkozást. A továbbiakban tudjuk technológiánként, vagy földrajzi régiónként vizsgálva, netán specifikus témákra fókuszálva - például tapasztalatok egyetemi együttműködésekkel. Az első rendezvényről konkrétabb információkkal hamarosan jelentkezünk. Mindkét eseményt október közepére tervezzük.

Továbbra is várjuk tagjaink téma és egyéb javaslatait és részvételi jelentkezését.

 

Kapcsolódó munkacsoport

Digital platform